A lány szobájában, a könyvespolcnál állt. Nézegette a könyveket, éppen nem volt más ötlete, míg várt rá. Pár perccel ezelőtt érkezett, a lány pólóban és sortban nyitott neki ajtót. Tudta, hogy nem ebben fog jönni, ennyire már ismerte a stílusát. A lány szinte rögtön eltűnt a fürdőszoba irányába, hogy elkészüljön.

Megakadt a szeme egy példányon Történetek egy plátói szerelemről volt a címe. Valahogy ismerős volt neki az író neve.
Visszaemlékezett egy korábbi beszélgetésükre:

• Így szereted, ha szólítanak? – kérdezte a lányt.
• Így kevesen szólítanak. Szinte senki. De ha tuti biztosra akarsz menni… – s végignézett a hosszú amerikai autóján, ami mellett álltak és mondott egy újabb becenevet – Hívhatsz így is. Így még senki nem szólított. – motyogott még valamit halkan, amit nem értett, de mivel elmerengett a lány egy pillanatra, inkább nem kérdezett rá.

Vonzotta a könyv, nem tudta miért, de nagyon vonzotta. Levette a polcról és beleolvasott. Már túl volt pár oldalon, mikor a lány megjelent és mosolyogva nézett rá. Farmerben és szexi testhezálló felsőben volt, legalábbis ő szexinek érezte, s ezt a leheletnyi smink még inkább erősítette. Ez a második randijuk. Egész nap erre készült, előre asztalt foglalt, hogy biztosan legyen helyük.

• Ezt te írtad? – kérdezte őt.
• Igen, vidd át nyugodtan. Sok mindent megtudhatsz rólam belőle. – mondta sejtelmesen a lány.

Megdobbant a szíve! Mindent tudni akart róla. Túl sokáig várt. Idővel sokat erősödtek az érzései iránta. Ha nem félt volna annyira a visszautasítástól, már réges-régen randira hívta volna.

• Mehetünk?
• Igen, persze! Készen vagyok! – válaszolta a lány.

Megvárta, míg bezárja a lány a kaput. Élvezte, hogy a közelében állhat.

• Ezt felviszem, mindjárt jövök – szólt oda neki, miközben kinyitotta a kocsija automata zárját, hogy a lány be tudjon ülni.

Belépve a lakásába, csak gyorsan letette a könyvet a nappaliba és már rohant is ki. Mielőbb el akart indulni. Szeretett időben érkezni, inkább előbb. Szerencsére beletervezte a várakozást, mintha tudta volna, hogy a lány nem lesz készen, mire ő átmegy hozzá.

Tudta, hogy vállalkozó és otthon dolgozik. Bármi közbejöhet, ezért is mondott neki előző este 15 perccel korábbi időpontot. Így biztosan nem késnek el.

Pár éve talált rá a helyre, a haverokkal sokat járt ide. Szerette a zenét, ami folyamatosan szólt. Lehetett táncolni is, bár ő nem rajongott érte. Viszont tudta, hogy a lány szeret táncolni és azt akarta, hogy jól érezze magát ma este. Többször figyelte, ahogy mozog a zenére, ami a szobájából hallatszott ki az utcára. Teljesen belemerülve mozgott, általában észre sem vette őt ilyenkor.

A legfontosabb viszont, amiért ezt a helyet választotta, mert itt tudtak vacsorázni is. Két legyet üthetett egy csapásra.

Az asztaluk már készen állt, mire odavezették őket. Jött a pincér is hamarosan. Gyorsan leadta az ásványvíz rendelést.

• Mit szólnál, ha vacsoráznánk is? Remek a hamburgerük – tette hozzá gyorsan.
• Remekül hangzik! – válaszolta a lány, majd gyorsan a pincérhez fordult és feltett neki pár kérdést az elkészítésével kapcsolatban. A pincér készségesen válaszolt.

Fura volt neki, hogy ennyi kérdést tett fel a lány a rendelés leadása előtt. Ehhez nagyon nem volt hozzászokva. Eddig minden barátnője mindig készséggel elfogadta a javaslatát. Új volt neki a helyzet és érezte, hogy valamiért ez nagyon fontos lesz. Most nem kérdezett rá, nehogy elrontsa az estét, helyette csak annyit kérdezett:

• Minden rendben?
• Persze – válaszolta mosolyogva a lány. Megjegyezte magának, hogy később majd mindenképp térjenek vissza erre a kérdésre. Érezte, hogy különleges a lány, most még jobban, mint bármikor. Neki pedig tudnia kell!

Beszélgettek, míg várták a pincért. Fogta a lány kezét és élvezte a társaságát. Soha senkivel nem éreztem magam ennyire jól – vallotta be magának. Nagy levegőt vett és megkérdezte:

• Táncolunk?
• Igen, mindenképp!

Ha nem szólt volna semmit, akkor is tudta volna a lány válaszát, annyira csillogott a szeme, ahogy ránézett. Elindultak a táncparkett felé. Csak mikor odaértek fogta fel, hogy épp lassú zenét játszanak. Nesze neked – gondolta – elveszi az eszed, hogy ennyire nem figyelsz oda!
Jobban szerette a gyorsabb számokat, amikor nem húzza oda magához szorosan. Nem szándékosan, egyszerűen megteszi, mert annyira akarja a lányt! Nem csak a testét, nem csak a lelkét, hanem mindenét! Úgy, ahogy van, mindenét.

Óvatosan fogta át a derekát, semmilyen hibát nem akart elkövetni, amit esetleg a lány félreérthet. Nem akarta lerohanni, ösztönösen érezte, hogy ő nem olyan, mint azok a nők, akikkel dolga volt eddig. Igaz, azok nem sokat jelentettek eddig neki. Kivéve egyet, de az nagyon régen volt…

Rá várt, őt akarta és ezért még óvatosabb volt. Tudta, hogy nem bírna ki még több elutasítást. Kapott a lánytól már eleget, de ezt is csak magának köszönheti és a túlzott óvatosságának. Majdnem végleg elveszítette, nem sokon múlt.

Most itt van vele, összebújva táncolnak. Azt akarta, hogy sose legyen vége ennek a számnak, de a zene elhalkult, ő pedig visszavezette az asztalukhoz a lányt.

Az este további része csendes beszélgetéssel, ismerkedéssel és vacsorával telt. Csak élvezték egymás társaságát, más nem számított, csak ők ketten.

Hazaérve megvárta, míg a lány bezárja a kapuját, majd hazament. Egyáltalán nem volt fáradt. Sosem érezte, hogy bárki társasága ennyire feltöltse energiával.

Nem kapcsolta fel a villanyt, odament az ablakhoz és nézte, ahogy a lány a szobájában mozog, majd leengedi a redőnyét. Egymással szemben laknak már lassan 2 éve. Az ablakuk egymásra néz. Már pár héttel azután észrevette a lányt, hogy ideköltözött. Túl sokáig várt…

Elsötétítve teljesen a lakást felkapcsolta a villanyt és a könyvre tévedt a tekintete. Úgy döntött, hogy meg se próbál aludni, pedig már elmúlt 11 óra. Gyors zuhany után készített egy teát magának és letelepedett olvasni.

Mire észbe kapott, már kiolvasta a könyvet. Döbbenten meredt maga elé. Pontosan tudta melyik történet valós, melyik fantázia és a fantáziában melyik részek tartalmaznak valódi információkat.

Ez a könyv róluk szól! De hogyan lehetséges ez?
Hogyan tudhat ennyit a lány az ő érzéseiről? Honnan tudhatja, hogy ő mit gondol kettejükről? Most értette meg igazán a lányt. A sok kint töltött órát, amikor rá várt, az elutasításokat. Megértette, hogy a lány ugyanúgy érez, mint ő. Csak ő sokkal erősebb, merészebb volt nála.

Viszont rengeteg kérdés is felmerült benne: Honnan tud az előéletéről ennyit? Honnan tud az elvesztett szerelméről? Honnan tudta, hogy azok a nők, akivel töltötte az időt, semmit nem jelentettek neki, csak egy test volt, akivel szórakozhat?
Honnan tud róla ennyi mindent?!

Míg ezeken a kérdéseken merengett, átfutotta megint a tartalomjegyzéket. Átfutotta gondolatban az egyes címekhez tartozó történeteket.

Már tudta a választ: a lány is benne látja az igazit, ezért sokkal jobban megérti.

Mi a francnak várt eddig? Már réges-régen boldogok lehetnének együtt! De nem, neki muszáj volt húzni a rohadt időt, hogy végül, az utolsó pillanatban, mielőtt más karjába menekült volna a lány, megszólítsa és randira hívja.

Áldotta a bátorságát, hogy nem várt egy perccel sem tovább, mikor meglátta a lányt abban a ruhában azon a szombat délelőttön. Olyan szexi volt, annyira gyönyörű, hogy attól félt randira megy. Akkor, abban a pillanatban azt akarta, hogy ne gondoljon másra. Bárkivel is találkozzon, az ne legyen fontos neki, csak ő.

Gyorsan leszólította, felkészülve arra, hogy elvigye a lányt, bárhova is menne, ha miatta elkésne egyébként.

• Szia! Van egy perced? – kérdezte, mielőtt meggondolja magát.
• Szia! Csak egy perc, nagyon sietek! – válaszolta mosolyogva a lány.
• Szeretnélek megismerni – vágott bele a közepébe.

A lány nem válaszolt azonnal. Már attól félt, hogy nem is fog válaszolni, csak otthagyja, mint ő párszor. Akárhányszor kezdeményezett a lány beszélgetést közöttük, mindig az lett a vége, hogy ő gyorsan lezárta és bemenekült a lakásba.

A lány ajka szélesebb mosolyra húzódott. Ó, hogy imádta ezt a mosolyt és a rúzst, amit használt. Imádta, nagyon jól állt neki.

• Örömmel bármikor, de most tényleg nagyon sietek. – válaszolta.
• Elvihetlek? Beszélgethetünk is közben és biztosan nem fogsz elkésni.

Hát így kezdődött. Mosolyogva gondolt a másnap reggelre, amikor újra látni fogja a lányt. Minden reggel sétált. Ő pedig az ablakból nézte, ahogy elindul.

Mi lenne, ha most csatlakoznék hozzá? – merült fel benne a kérdés. Már nem volt félénk, tudta, hogy mit kell tennie reggel. Korán lemegy, megvárja a lányt és együtt mennek sétálni. Közben beszélgetnek. Szeretett vele beszélgetni. Szeretett vele lenni.

De most ideje lefeküdni, muszáj pár órát aludnia. A könyvet, a párnája mellé tette. Rátette a kezét a könyvükre és a lányra gondolva elaludt.